1. Rész

 

Gyönyörű nyári nap volt és minden tanuló a buszra várt. A tömegből igy is kilátszott két igen furcsa kinézetű lány: az egyiken fekete miniruha volt, a másikon pedig fekete bőrszerelés.

A miniruhás lány fogott egyet magán és odament a bőrszerkóshoz.

         

-Szia! A nevem Candy Ronmark. Biztos te leszel az új osztálytársunk!

-Aha, ja biztos.

-Most költöztetek ide?-kérdezgette Candy a lányt, aki nem nagyon akart válaszolni.

-Ja.

-És hogy hivnak?

-Ha megmondom, elhalgatsz?-szólt durván a lány, mire meglátta, hogy Candy hirtelen nagyon szomorú lett.

-Jól van, na nehogy bőgjél már miattam, a nevem: Gillian Blachére.

Bár kezdetben a két lány nem igazán állt egymáshoz olyan közel, később mégis megkedvelték egymást. Hónapok teltek el, mire Gillian és Candy elválaszthatatlan barátnőkké váltak.

Amint egyszer Gillian otthonában jártak, Candy egy dobfelszerelést vett észre a teraszon

-Egy dob?

-Igen, dobolok. Már 7 éve.

-Jó régóta. Én énekelni szeretek. Tudod, ez az egyetlen olyan hobbim, amit igazán szeretek csinálni.

-De van is hozzá tehetséged! Hallottalak énekórán és gyönyörű hangod van. Te, mi lenne, ha alapitanánk egy bandát? Én lennék a dobos, te pedig az énekesnő.

-Te és én? De te kőkemény rocker vagy, én meg…És amúgy is, a bandához kéne még gitáros

-Nyugi, Candy baba. Én tudok hozni ilyen embert. Vannak ismerőseim.

-Nem is tudom, biztos, hogy ez jó ötlet? Tudod, anyáék miatt. Ők nem akarnának engem énekesként látni.

-No problem, nem szólunk nekik róla! Ennyi!-szólt nevetve Gillian és nem is sejtette, hogy valaki mindvégig kihallgatta a beszélgetést.

Egy szeptemberi nap volt, amikor Ronmarkék partyt csináltak, ahová természetesen Gilliant, az anyját, és Gillian tesóját, Mickeyt is meghivták.

-Te Candy!-szólt valaki a lányhoz, mire az hirtelen megfordult. Mickey állt előtte.

 

-Szeretnék kérni tőled egy hatalmas szivességet. Vegyél fel gitárosnak!

-De, Mickey! Nem is tudsz gitározni!

-Te meg énekelni! Ha nem veszel fel, elmondom a faterodnak, hogy énekesnő akarsz lenni.

Biztos ki lenne akadva, hogy nem orvos.

-Ha felveszlek, akkor befogod a szád?

-Cserkészbecsszóra!

Miután Candy egyedül maradt közölte a hirt Gillel, aki le volt döbbenve.

-Mindig tudtam, hogy az öcsém egy rohadék, de hogy ennyire!

-Muszály bevennünk. Oké, de még igy is hiányzik egy szintetizátoros, aki néha zongorázna!-mondta Candy, ám ekkor Gill ismét mosolygott.

-Később kiderült, miért: Gill egy szintetizátoros toborzást tartott a városban, a művelődésiházban, ahová természetesen a csapat két másik tagja Candy és Mickey is elment.

A legtöbb jelentkező még csak játszani sem tudott a zongorán, mivel a műv. Háznak nem volt pénze egy új szintire. Mégis feltűnt a szinen egy helyes, szőke srác.

-Ki ez?-kérdezte Candy Gilltől.

-A neve Romeo Jennings-mondta Gill, ám Candy annyira élvezte Romeo előadását, hogy ekkorra már felugrott és táncra perdüt. Nem volt kétséges, hogy a Romeo bandatag lett.

Mivel már az összes tag megvolt, Candy segitséget kért énektanárnőjétől, és titoktartást.

-Holnapután egy afféle fellépést intéztem el nektek a művelődési házban, este 8-tól. De legyetek ám ott!-mondta a tanár.

Végre eljött a várva-várt nap. Candyék nem irtak semmiféle új dalt, egy énekesnő dalát választották.

-Hol van Mickey? Kérdezte Candy az épp akkor érkező Gilltől.

-Az öcsém nem tud jönni. Influenzás lett.

-De akkor ki fog gitározni?-kérdezte kétségbeesve Candy.

-Nem mintha amúgy tudna gitározni, talán jobban is jártunk igy. Tudok egy embert, aki lehet, hogy beugrana-szólt Gill és elviharzott.

Pár perc múlva egy szemüveges, 60-as éveki frizurát hordó, kötöttpulcsis srácot vonszolt Candyhez.

-Candy! Ő a megmentőnk! A neve Eugene Donks, ő is a zenesuliba jár, mint én és már 5 éve gitározik!

-Ó, szia Eugene!-mosolygott bambán a srácra.

-De, én nem is gyakoroltam még veletek! Azt sem tudom, hogy mit kell előadni!-mondta Eugene.

-Nem baj, még mi se gyakoroltunk!-szólt fülig pirulva Candy.

-Nagyon félek, Gillian!-mondta Candy, mire Gill  csak annyit felelt:

-Nyugi, ha nem tetszünk majd az embereknek, akkor nem jövünk többet.

Ettől a mondattól Candy még jobban bepánikolt.

A banda végre elkezdett játszani.

Candy énkelt, eleinte rekedtesen, ám később annyira belejött, hogy úgy táncolt a szinpadon, mint Michael Flatley

A banda óriási sikert aratott!

És Candynek akkorát dobban a szive, mint még soha.

A végén hatalmas tapsot kaptak, és egy nő ment oda Candyhez. Furcsa, rózsaszin ruha volt rajta, ám ez tetszett Candynek, hiszen neki is ez volt a kedvenc szine.

-Ne haragudj, te vagy a csapat frontembere?

-Igen, talán.

-A nevem Kendra Houston. Szeretném menedzselni a bandátokat, mert nagyon jó a stilusotok.

Ekkor toppant oda Gill.

-Hello, a nevem Kendra. Menedzser vagyok és a bandátokat szeretném képviselni.

-Hú, ez komoly?

-Igen, természetesen. Mi is a csapatotok neve?

-öööö….-gondolkozott Candy-mi még nem gondolkoztunk rajta…

-Dehogynem! A nevünk lehetne: Candyfloss, vagyis Vattacukor!!! A frontemberről elnevezve.

Candy ellenkezni akart, ám Gill betapasztotta a száját.

-Alig várom, hogy elkezdjem veletek a munkát! Itt a névjegyem! Hivjatok fel!-mondta a nő, majd elment.

A csapat összes tagja nagyon boldog volt a hir hallatán, csak Eugene nem.

-Mi a baj, Eugene?-kérdezte Candy.

-Az, hogy kár, hogy én nem vagyok tag…

-Dehogynem! Te vagy a gitárosunk, ez nem elég?-kérdezte Gill.

-Tényleg? Szóval lehetek? Köszönöm! Már annyira szerettem volna egy bandában benne lenni, csak senki nem engedte…

-De mi igen! Candyfloss!!!-kiáltották a fiatalok boldogan.